Cseh László
Balszerencsés felkészülési hajrá miatt Athénban egy bronzéremmel és további két pontszerző hellyel kellett beérnie, második olimpiáján viszont már három ezüstérmet nyert és sikereit mind a három versenyszámában új Európa-csúcs felállításával tetézte. Négy éve Montrealban világbajnoki aranyérmet vehetett át a 400 méteres vegyes úszás döntője után, idén Rómában a legjobb európaiként ezüstérmet szerzett 200 vegyesen és harmadik helyet 400 vegyesen.
Janics Natasa
Vérbeli sportcsaládból származik, első edzője édesapja, a fiatalon elhunyt Milan Janics volt, aki kajakozóként olimpiai ezüstérmet nyert és világbajnoki aranyérmeket gyűjtött, lánya mellett pedig két fiából is kajakozót nevelt. Natasa első sikereit szülőhazája színeiben aratta, és részt vett a 2000. évi olimpiai játékokon is. Egy évvel később Magyarországra költözött, nem sokkal később felvette az állampolgárságot is, így 2002-ben már magyar válogatottként volt tagja a K-4 200 méteres versenyszámban aranyérmes egységnek.